A családomban több orvos is volt, akikre mindig tisztelettel tekintettem. Gyermekként sokat betegeskedtem, de az orvosokra mindig számíthattam, még a gyermekbénulásból is kigyógyítottak. Ez volt az oka annak, hogy már nagyon korán elhatároztam, ha egyszer felnövök, én is ilyen, az embereken segítő orvos akarok lenni. Az elhatározásom mellett kitartottam.
Tanulmányaimat a Debreceni Orvostudományi Egyetemen (DOTE) végeztem, majd 1986-tól 2000-ig a Szent István Kórház szemészeti osztályán dolgoztam. 1986-tól 2000-ig a Kispesti RI és a Mester utcai RI, 2014 és 2016 között a Medicover munkatársa voltam, 1998 óta pedig a Sasszemklinikánál dolgozom. A Szemészeti Társaság, a Glaucoma Társaság és a Retina Társaság tagja vagyok.
Az orvosi pálya cseppet sem könnyű, de a sok pozitív visszajelzés mindig erőt ad, ahogy azok a páciensek is, akik évek múltán sem felejtenek el – gondolok itt például arra a betegemre, aki bár Japánban telepedett le, ha itthon van, mindig meglátogat és mesél. Hozzá hasonlóan nem felejt el a Németországban élő takarítónő betegem, a diabéteszes retinopátiás mentőápoló, a biztosítási ügynök páciensem, vagy az a jogásznő, aki tíz éve minden karácsonykor ír. Sok olyan betegem van, akiket még a Szent István Kórházban kezeltem, de a Sasszemklinikára is utánam jöttek.
A szakmánkban különösen fontos szerepet kap az empátia: a páciensnek az első pillanattól fogva éreznie kell az odafigyelést, a törődést, ahogy azt is, hogy mindent megteszünk azért, hogy problémájára megtaláljuk a megoldást. A közös munka során megismerjük a beteg kórtörténetét, valamennyi kérdését igyekszünk megválaszolni, és figyelünk rá, hogy a gyógyítás folyamata a páciens számára jól érthető legyen.
Szabadidőmben angol és német nyelvű könyveket olvasok, de szeretem az aktív szabadidős tevékenységeket, rendszeresen túrázom és utazom, de nagy rajongója vagyok a kalandparkoknak is.
